Óvodások versmondó délelőttje Zalalövőn
A „Salla” Művelődési Központ és Könyvtár idén második alkalommal hirdetett versmondó versenyt a helyi és környékbeli ovisok számára. A felhívást „Százlábú deres ősz” címmel tették közzé, így őszi témájú versekkel lehetett nevezni. Három óvodából, Hegyhátszentjakabról, Zalacsébről és Zalalövőről összesen 19 kisgyerek jelentkezett.
A szavalatokat a kéttagú zsűri értékelte, amelyben Matusné Gál Éva, a zalaegerszegi Apáczai Csere János ÁMK nyugdíjas könyvtárosa és Bischofné Hesinger Katalin, a Művelődési Központ megbízott igazgatója foglalt helyet. A kis versmondók jól felkészülten, bátran, kedvesen adták elő szavalataikat. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen minden szereplőt győztesnek jelöltek volna. Hosszú tanakodás után az alábbi eredményt hirdették ki: első helyezést ért el Németh Ádám (Hegyhátszentjakab), második lett Horváth Gergő (Zalacséb), a harmadik helyet Cser Gábor (Zalacséb) szerezte meg. Szabó Gréta zalalövői óvodás különdíjat kapott. A helyezetteket oklevéllel és értékes könyvvel jutalmazták, továbbá minden résztvevő emléklapot és kifestőt kapott.