Liliom és holló - megyei történelem verseny döntője Zalalövőn
2016. január 29-én került sor a Liliom és holló című megyei történelem verseny döntőjére a „Salla” Művelődési Központ és Könyvtárban. A játékot tavaly októberben hirdették meg, a felhívás az általános iskolák 6-7-8. évfolyamos tanulóinak szólt. A megye iskoláiból összesen 102 tanuló jelentkezett a játékra, 65-en küldték vissza mind a három forduló megoldásait.
Közülük a 10 legjobb eredményt elért játékos kapott meghívást a végső megmérettetésre. A döntőn először egy feladatlapot oldottak meg a versenyzők, amelyre 45 perc állt a rendelkezésükre. A szóbeli fordulóban pedig az előre megadott öt témakör közül egyről, 8 percben adtak számot tudásukról a résztvevők. A feleleteket Pátiné Horváth Ilona, az őriszentpéteri Általános Iskola magyar-történelem szakos pedagógusa, és Horváth József, a Pankaszi Általános Iskola igazgatója és történelem szakos tanára értékelték, a tárgyi tudás, a szakkifejezések használata, és az előadásmód figyelembe vételével. Az írásbeli és szóbeli fordulóban szerzett pontok összesítése után a következő végeredmény született: első helyezést ért el Molnár István, az alsópáhoki Dr. Szántó Imre Általános Iskola tanulója (felkészítője Horváth Matild), második lett Esztergályos Ákos, a Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója (felkészítője Herczeg Imre), a harmadik helyet pedig Simon Boróka, a Dr. Szántó Imre Általános Iskola diákja (felkészítője Horváth Matild) szerezte meg.