2022.10.28. A „Salla” Művelődési Központ és Könyvtár, Zalalövő történelem levelezős versenyt hirdet
A „Salla” Művelődési Központ és Könyvtár, Zalalövő
történelem levelezős versenyt hirdet a Zala megyei 6-8. évfolyamos tanulók számára az alábbi témakörben:
A verseny témája, ismeretanyaga:
Egyetemes és magyar történelem 1301-1700 között
A verseny célja
⦁ A tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson egyes történelmi korszakokban való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére. Ezek közül is kiemelt szerepet szán a források használatának, a források segítségével ismeretek szerzésének, a szaknyelv helyes használatának, a térben és időben való tájékozódás képességeinek, a kommunikációs képességek fejlesztésének, a problémamegoldó és kritikai gondolkodás kialakításának.
⦁ Felkészíteni a résztvevő tanulókat az országos szaktárgyi tanulmányi versenyen való eredményes szereplésre.
A verseny lebonyolítása
A verseny három levelezős fordulóból áll, amelynek során feladatlapokat kell megoldani a megadott szakirodalom alapján.
Intézményünk előre láthatóan felújítási munkálatok miatt 2023. januárjában zárva tart, ezért a helyi döntő ebben a tanévben nem kerül megrendezésre.
A verseny végeredménye a visszaküldött feladatlapok értékelése alapján dől el.
A verseny ütemezése
A feladatlapok beküldésének határideje: I. feladatlap: 2022. november 18.
II. feladatlap: 2022. december 16.
III. feladatlap: 2023. január 20.
A verseny díjazása
A legjobb teljesítményt nyújtó tanulókat jutalomban részesítjük.
Részvétel a versenyen:
A www.sallakonyvtar.hu honlapról letölthető és önállóan megoldott feladatlap
⦁ postai úton történő beküldésével az alábbi címre:
Salla Művelődési Központ és Könyvtár, 8999 Zalalövő, Szabadság tér 2.
⦁ vagy: a kitöltött feladatlap beküldhető interneten keresztül is, PDF vagy WORD formátumban
(kép formátumban nem tudjuk elfogadni) a zalakonyvtar@gmail.com email-címre.
Az e-mailben küldött feladatlapok beérkezéséről 5 napon belül visszajelzést küldünk, amennyiben a versenyző ezt nem kapja meg, jelezze a fenti elérhetőségek valamelyikén.
Kérjük a megadott határidők betartását, az azon túl érkezett feladatlapokat nem fogadjuk el!
Felhasználható szakirodalom és videoanyag
⦁ Oktatási Hivatal: Történelem tankönyv 6. (2021) 1-13.
⦁ a forgalomban lévő általános iskolai atlaszok
⦁ hu.wikipedia.org
videoanyag /zanza.tv/
Zanza tv: https://zanza.tv/tortenelem (2022.02.20) A magyarság története a kezdetektől 1490-ig
⦁ Az Anjouk birodalma
⦁ A Hunyadiak kora
Újkor - A világ és Európa a kora Újkorban
⦁ Nyugat felé Indiába
⦁ Búcsú a búcsúcédulától
⦁ A tudományos világkép átalakulása Újkor - Magyarország a kora újkorban
⦁ Magyarország három részre szakadása
⦁ Az Erdélyi fejedelemség aranykora
⦁ A török kiűzése Magyarországról
Újkor - Felvilágosodás, forradalmak és a polgárosodás kora
⦁ A felvilágosodás
Ezeréves Magyarország – Képek az ezeréves Magyarország történetéből (Apáczai Kiadó – Celldömölk) Debrecen, 1999. 38-57 p.
Bővebb információ:
Dr. Molnárné Skriba Judit, Kovács Mónika Telefon: 06/92/371-004
E-mail: zalakonyvtar@gmail.com
1. forduló - feladatlap letöltése - Beérkezési határidő: 2022. november 18.
3. forduló - feladatlap letöltése PDF vagy Word formátumban. Beérkezési határidő: 2023. január 20.
2022-10-31