Kalandozás a mesék birodalmában

A "Salla" Művelődési Központ Könyvtárában meseolvasó délutánnal nyitottuk a 2011-es Zalai Gyermekkönyvhetek programjait. November 14-én 13 órától a második osztályos napközisekkel kalandoztunk a mesék birodalmában, ez alkalommal A békakirály című mesét hallhattuk Gál Eszter tolmácsolásában. A gyerekek figyelmesen hallgatták végig a történetet, így a felolvasás végén feltett kérdések mindegyikére tudták a választ. Ezután meseillusztációk készültek: mindenki lerajzolta a számára legkedvesebb részletet. Szebbnél szebb rajzok születtek a kútnál játszó királylányról, a palotába bekopogó békáról és a visszaváltozott királyfiról. A foglalkozás végén a mese tanulságáról-"Ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó"- beszélgettünk.

Külföldi továbbtanulási lehetőségek
a közép- és felsőfokú képzésben

November 18-án délután osztályfőnöki óra keretén belül Takács Tamás tartott előadást a nyolcadik évfolyamos tanulóknak. Az óra első részében az EU történetéről, tagországairól, intézményeiről, a soros elnökség programjairól és prioritásairól, majd az Unió nyújtotta előnyökről beszélt a szombathelyi Europe Direct munkatársa. Az előadás második felében a diákoknak szóló pályázati lehetőségekre, a nyelvtudás szükségességére, és az egész életen át tartó tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet. Befejezésképpen elmondta, hogy hova fordulhatunk, ha az EU-val kapcsolatos kérdésünkre szeretnénk választ kapni.