2008. június 5-én az Ünnepi Könyvhét alkalmából Dr. Szabó Ferenc jezsuita teológus, író volt könyvtárunk vendége, aki a Séta szülőföldemen - Zalai gyökereim című új könyvét mutatta be a zalalövői közönségnek.
Szabó Ferenc 1931-ben született Kálócfán, 1962-ben Brüsszelben szentelték pappá, 1967-től 25 évig a Vatikáni Rádió magyar tagozatát vezette. 1992-ben költözött haza, azóta a Távlatok főszerkesztője, illetve óraadó a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Az író 2007. decemberében köszöntőt mondott Zalalövőn, a "Salla" Művelődési Központ Advent fényei című rendezvényén, ekkor született meg a kötet megírásának ötlete. Versekkel átszőtt emlékezésében 1953-ig mutatja be részletesen életének állomásait, az Epilógusban pedig röviden összefoglalja az azutáni időszakot.
A kötet a zalalövői bemutató után Zalaegerszegen, az Ünnepi Könyvhét Zala Megyei megnyitóján is bemutatásra került.