2008. október 12-én, a könyves vasárnapon egész napos programmal várta az érdeklődőket a "Salla" Művelődési Központ és Könyvtár.
Délelőtt sokan kihasználták a könyvtár nyújtotta lehetőségeket: ingyenesen beiratkozhattak, büntetés nélkül visszahozhatták a lejárt határidejű dokumentumokat, a 0-3 éves korú gyerekek babaolvasójeggyel regisztrálhattak. 10 órától Takács Lili vezetésével állatfigurákat és ékszereket készítettek gyöngyből, a nagyobbak kitartóan, két órás munkával készítették el a gyöngy-kisegeret, a kisebbek nyakláncokat, karkötőket fűztek maguknak.
Ebéd után ismét megtelt a ház, a délután folyamán különböző programok és játékblokkok váltották egymást, közben tombolát is lehetett vásárolni. 14 órától a zalaegerszegi előadóművésszel, Lukács Sándorral énekelték együtt a gyerekek a Micimackóról és barátairól, a Bóbitáról, és a kis bolháról szóló dalokat. Nagy sikere volt a kézműves foglalkozásnak is, amelynek során saját kezűleg készítették el könyvjelzőjüket a résztvevők. A programokat színesítették a félórás játékblokkok, amelyen belül volt például székfoglaló, luficsata, páros táncverseny. Minden játék végén meglepetés várta a legügyesebb vetélkedőket. Mindezek mellett egész nap megtekinthető volt a Pöttöm Klub korábbi rendezvényeiből készült fotókiállítás, illetve a régi és új tagok kiválthatták Pöttöm-igazolványukat.

Egy tartalmas, élményekkel teli vasárnapot töltöttünk együtt a művelődési központban. Jövőre szeretnénk ezt a hagyományt folytatni, és a könyves vasárnapot a könyvtár és a Pöttöm Klub közös szervezésében megvalósítani.