Az őszi könyvtári napok zalalövői programjai
Az Országos Könyvtári Napok programsorozatát Zalalövőn Kardos Ferenc és Fenyvesi Attila „Almafa, körtefa” című műsora nyitotta október 2-án. A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai meséléssel egybekötött éneklésre várták az ovisokat, a dalokat gitárral kísérték. A gyerekek örömmel énekelték az ismerős dallamokat, így az esős délelőtt vidám hangulatban telt.
Október 3-án Nógrádi Gergely tartott rendhagyó irodalomórát az iskola 4-5. évfolyamos tanulóinak. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták az írót, aki beszélgetett velük a könyveiről: az Agenorról, a Vauról, Balhés Beniről, az átdolgozott kötelezőkről, végül elárulta azt is, hogyan lesz valakiből író. A legaktívabb kisdiákokat ajándékkal jutalmazta a szerző, amit a találkozó végén dedikált is.
4-én, csütörtökön a babákat és mamákat játszóházba várták a Művelődési Központ előadótermébe, ahol a kicsik levélmanót készítettek színes őszi levelek, termések felhasználásával. 11 órától Takácsné Nagy Ágnes védőnő tartott énekes-mondókás foglalkozást.
Délután fél 3-tól Szűcsné Dr. Dóczi Zsuzsanna betegjogi képviselő volt a könyvtár vendége. Az előadás első részében ismertette a betegjogokat, bemutatta a leggyakrabban előforduló panaszokat, végül az érdeklődők kérdéseire is választ adott.
Október 5-én 18 órakor „Megszólal a föld” címmel helyismereti témájú programon vehettek részt a régészet iránt érdeklődők. Dr. Redő Ferenccel Bischofné Hesinger Katalin, a Művelődési Központ művelődésszervezője beszélgetett a szakmáról, a zalalövői feltárások eredményeiről. Az interjú után a régész képekkel illusztrálva mutatta be az ásatások helyszíneit, a feltárt leleteket, a mesterség nehézségeit, szépségeit.
Október 7-én, a könyves vasárnapon a hagyományoknak megfelelően idén is változatos programokkal várták a családokat: 14 órától kézműves foglalkozásokkal, könyvvásárral, továbbá beiratkozási és kölcsönzési lehetőséget kínáltak. 15 órától Kelemen Gyula énekmondó szórakoztatta a közönséget, a Kiszámoló: dalolt versek gyerekeknek és felnőtteknek című műsorával.
Az idei könyves hetet Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület zalai titkárának természetvédelmi témájú, kivetítéssel egybekötött előadása zárta. A rendezvény során a hallgatóság megismerte a madárgyűrűzés folyamatát, a madármentés szükségességét, szó esett a hazai madárfajokról is. Az előadás után sor került a könyves vasárnapon készített madáretető kihelyezésére a Művelődési Központ előtti parkban.
|