Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozata a Nagyiolvashow-val vette kezdetét a "Salla" Művelődési Központ könyvtárában. Október 4-én, csütörtökön az intézmény Nyugdíjas Klubjával székely népmesékből tartottunk felolvasó délutánt, amelyhez csatlakoztak a helyi általános iskola napközisei is. A vidám hangulatú délutánon 14 tréfás mesét olvastak fel a vállalkozó kedvűek. Október 5-én Devecsery László hívta rendhagyó irodalomórára a helyi általános iskola 3. és 4. évfolyamos tanulóit. Az óra bizalomjátékkal vette kezdetét, majd a költő megismertette velünk néhány versét, meséjét, olvasott két legújabb kötetéből is: a Mesék a mellényzsebemből és az Időörvényből. A verses-mesés délelőtt befejezéseként a gyerekek feltehették kérdéseiket a vendégünknek, alaposan ki is faggatták életéről, munkáiról, majd a mielőbbi viszontlátás reményében a tőle tanult versrészlettel búcsúztak: "Köszönjünk egy jó nagyot, szia, szia, jó napot!" A Nagy Olvashow folytatódott a hétvégén, könyvtárunk vasárnap is nyitva állt a kikapcsolódni vágyók előtt. A Könyves vasárnap első eseményeként rajzfilmvetítés zajlott, a délelőtt folyamán internetes vetélkedőn vehettek részt az érdeklődők. A nap során lehetőség nyílt a könyvtár selejtezett köteteinek megvásárlására, a játékosabb kedvűek bekapcsolódtak a kecskeméti Katona József Könyvtár Betűbuli című internetes játékába. A gyermekkönyvtárban meseillusztrációk készültek, és könyvtárhasználati kvíz segítségével felmértük, hogy kis olvasóink mennyire ismerik a könyvtárhasználat szabályait. A rendezvényt kézműves foglalkozás zárta, melynek keretében Zsirainé Kulcsár Mária a népi kismesterségekről tartott rövid előadást, majd a kosárfonás technikáját mutatta be a résztvevőknek.
|