1964 óta József Attila születésnapjára emlékezve ünnepeljük a költészet napját április 11-én.
A "Salla" Művelődési Központ és Könyvtárban évek óta hagyomány, hogy egy rövid kis megemlékezéssel tisztelgünk a költőóriás születésnapján, illetve ezen a napon kerül sor a szeptemberben meghirdetett három könyvtári játék eredményhirdetésére is. Idén a résztvevők közül a legjobbak április 8-án vehették át a díjakat.
Az ünnepség "Az én gyermekkönyvtáram az Európai Unióban" című gyermekrajzpályázat eredményhirdetésével vette kezdetét az intézmény galériájában. A beérkezett alkotásokból készült kiállítást László Marianna, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetségének munkatársa nyitotta meg. Az első helyezett Lendvai Petra, a Salomvári Általános Iskola 4. osztályos tanulója lett, második helyezést ért el Sütheő István (Zalalövő, 1. osztályos), a harmadik helyezett pedig Cséber Fanni (Salomvár, 1. osztályos) lett.
A megnyitó után Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója méltatta a költészet napjának jelentőségét, majd a díjátadás következett. A Művelődési Központ könyvjutalommal és oklevéllel jutalmazta "A római világ története" című négyfordulós levelezős játék első tíz helyezettjét, és valamennyi résztvevő emléklapot kapott. Első helyezést ért el Halász Tibor és Kóbor Mercédes, mindketten a letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola tanulói. A második helyezett Tóth Nóra, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a harmadik pedig Varga Dóra, a Zalalövői Általános Iskola tanulója lett. 

A megyei mondaíró versenyre beérkezett pályamunkák közül az idén a legérdekesebbnek a türjei Nagy Bence munkája bizonyult. Második helyezést ért el Sári Klaudia, a nagykanizsai Hevesi Sándor Általános Iskolából, a harmadik helyezett Somogyi Lili Anna, a Zalalövői Általános Iskola tanulója lett. Különdíjban részesült Kocsis Judit, a murakeresztúri Zrínyi Miklós ÁMK tanulója.